Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

Miért halunk meg éppen így?

Húsz évvel később megtörtént a „különös baj”, amiről Kafkának rossz sejtelmei voltak. (...) Az én nagyszüleim soha nem fogják elmondani, mégis elképzelem azt a pillanatot, amikor a házukból útóljára kilépnek, és még hasonlítanak arra a fényképre, amit én is ismerek. Nem sejtik a jövőt, miközben  felpakolnak a szekérre. Egyelőre csak annyit tudnak, hogy Nagyváradra kell menni. Nagyvárad, melynek a neve nélkülük is szépen cseng és amelyhez annyi emlék köti őket. A fejük forrón lüktet az aggodalomtól. 

 
 
El Greco felhősáljai 
 
Országunkban bekötött szemű ciklonok futkároznak. A levegő hamar felmelegszik, még inkább a kedély. Harmadik napja tart a vihar. A falban egymáshoz érnek a vezetékek, szikrák pattannak elő, érezni a gyötrődést. A kisülés színe néha fehérarany. A homlokom mögött feloldódik a rejtettség, átlátszó lesz a csont, a levegő szabadon átjár, a mester El Greco felhősáljai felszabdalják az eget. Az álom nem egyoldalú tükrözés, ennél bonyolultabb. Álomban a lélek parancsot teljesít, a Zohár szerint „mikor az ember éjjel ágyba bújik, tiszta szívvel magára vállalja a mennyei királyság igáját és sietve zálogba adja néki a lelkét.” Ezt úgy magyarázzák, hogy éjjel mindenki megízleli a halál ízét, mivel a halál fája a világ fölé borul. Az emberi lélek előjön és felmászik a fa lombjai közé, de mivel „zálogban van”, később épségben visszatérhet a helyére. Az álom, ha ideje lejár, darabokra törik. Engem zsákutcába visz a szél, a bekötött szemű ciklon. Valahol temetnek. Egy nap kiesett a lapok közül. A varjút hallom, a varjúnak halfeje van. Rettenetes, ahogy megáll a sivatag határán. 
 
Simon Srebrnik 
 
A holdat ködgyűrű fedi. Maga a hold olyan mint a selyemgubó, selymes és fehér, kontúr híján. A holdat a fényudvar nélkül is kézbe lehet venni. Ez a jelenség legalább olyan megdöbbentő, mint a „Levél apámhoz” orákuluma Ottláról: „Ottláról alig merek írni, tudom, hogy ezzel kockáztatom levelem egész remélt hatását. Rendes körülmények között, tehát ha nem kerülne különös bajba, vagy veszélybe, csak gyűlöletet érzel iránta...” (Szabó Ede ford.) 
 
Húsz évvel később megtörtént a „különös baj”, amiről Kafkának rossz sejtelmei voltak. Ma már mindent tudunk Ottla mártíromságáról, az önként vállalt küldetéséről Benjamin Murmelsteintől, Theresienstadt zsidó tanácsának utolsó, életben maradt elnökétől, akivel Claude Lanzmann beszélgetett a „Le dernier des injustes” (Az utolsó nem igaz ember) c. fimben, (2013). Ottla két nővére, Elli és Valli a chelmnoi mezőkre kerültek, arra a szép patakpartra, ahol néhány száz évig csak csend lesz, érdemes madarak és halak világa. Erről szól Simon Srebrnik éneke Claude Lanzmann korábbi nagy filmjéből, (Shoah 1985). 
 
Az én nagyszüleim soha nem fogják elmondani, mégis elképzelem azt a pillanatot, amikor a házukból útóljára kilépnek, és még hasonlítanak arra a fényképre, amit én is ismerek. Nem sejtik a jövőt, miközben  felpakolnak a szekérre. Egyelőre csak annyit tudnak, hogy Nagyváradra kell menni. Nagyvárad, melynek a neve nélkülük is szépen cseng és amelyhez annyi emlék köti őket. A fejük forrón lüktet az aggodalomtól. Mi lesz a hátrahagyott házzal, a bolttal, ki ügyel majd rá. Nincsenek egyedül, Ilonka, a lányuk és Tibi, az unokájuk is velük tart. Megbeszélték, hogy mindig együtt maradnak. A váradi gyűjtőtáborból tovább kellett utazni északnak, és a végén, amikor a vagonokból kihajtották őket, azonnal sorba állítottak mindenkit, és egy óra alatt végeztek a teljes rakománnyal. Nagyszüleim nem pihenhették ki magukat a tébolyító utazás után és nem is rendezkedhettek be a táborban, még egy napra se. A sínek közelében, ott, az épület mögött, a nyírfák között vártak a sorukra. Ők ekkor már nem számítottak, csak a hajuk és a levetett ruháik.
 
 
Murmelstein és Lanzmann, velük szemben Titus diadalkapuja Rómában (Wikipedia)
 
A homokban éltem
 
Az ember léte a földön, vagy akárhol a csillagok között, hiátus a végtelenben. Az életre kiszabott időtartam nem átruházható és megismételhetetlen. Saját létünk rövid paradicsomi hiátus, annak minden lehetőségével együtt. Többször kérdezték tőlem: Öltél–e embert? A válaszom: Embert nem, de macskát igen. Ez főben járó bűn? Nem tudom. Akkor történt, amikor katona voltam és a homokban éltem, beásva az ismeretlen várossal szemben a Szuezi csatorna mellett. A sivatag szélén fű is alig nő, tücsök sem él, csak tetű. Ebben a világban úgy tűnik, mintha a képzelet és a valóság közti csatornát örökre elvágták volna. Szomszédomat is, a táplálékgolyót görgető skarabeus bogarat minden színétől megfosztották. Ez a bogár sok évezredig szent volt a vidéken, a türkiz és az arany színei boldogan váltakoztak a testén. Kíméletből, egy közönséges szarvasbogár hátán beléptem a ház kapuján. Mi történt velem, hogy elviselem ezt a lassúságot? Ilyen a létem, melynek idővonala érinthetetlen. Az időnek a mozgás ad teret. Ha semmi nem mozogna, a Nap és a Hold egy helyben állnának, akkor is lenne idő, mert a tárgyak atomi részecséi örök mozgásban vannak. Vajon az atomnak is van saját ideje? Sokféle idő létezik, eközben a saját létünkről kérdezünk. Saját létünk ideje az ember személyi kísérője. Az ő mozgatója az akaraton túl keresendő. Létünk kezdeti pontja éles és határozott, de ugyanígy van a végső ponttal, mert a halálunk éppolyan saját, mint a létezésünk. Saját halála van annak is, akit megölnek. Gyorsan behunyom a szemem, hogy ne érezzem, ha a szívembe szúrnak. Most felébresztem magam. Micsoda megnyugvás. Egy nagy kivetítőn látom, hogyan fogynak az emberek. Párosával, egymás felé fordulva szúrnak, mint Josephusnál, a Zsidó háborúban, nem lehet kivédeni, mindenki le lesz szúrva, aki tovább él az másokat szúr meg. Miért halunk meg éppen így? Mert a kések hosszúak. Ilyen kést soha nem láttam. Meleg a testem, senki nem segít. A homok szőkeségébe kell belefulladnom, rablánccal a nyakamban. 

Uri Asaf és a Kafka képekben sorozat a DRÓTon

 
A Zohár könyve azt tanítja, hogy az ember a lélek, melynek öltözéke a test. A halál közelében mindnyájunk lelke megválik az öltözékétől...  - Az alábbi írás a szerző, Uri Asaf megjegyzése szerint a Zohár könyvének fordítása közben született, ezért úgynevezett „kabbalisztikus írásnak” tekinthető, vagyis az enigmatikus tartalmát, a középkori zsidó hitvilág diktálta. Uri Asaf: Gregor Samsa, avagy egy alma utóélete

 
Kafka síremlékén ne keress esztétikumot. Egy percig se keresd, ami nincs. A szülőkkel együtt fekszik a földben. Hidegebb a kőnél. - Uri Asaf: Kafka képekben - első rész.
 
Milyen volt Paul Celan és a megrontott nyelv? Mi volt a közös Heródesben és Kafkában? Milyen lehetett Kafka Istene? Uri Asaf: Kafka képekben - második rész.
 
Franz Kafka elhalálozási évének szerencsés időzítése megaranyozta utóéletét, s ez az utóélet egyre csak terebélyesedik, mint egy véget nem érő teremtés. - Uri Asaf: Kafka képekben - harmadik rész
 
És ahol még mindig embert ölnek, ott fűszál se terem. Ahol embert ölnek, vak betű sem marad a földön, csak üres állkapcsok és kivert fogak. Uri Asaf: Kafka képekben - negyedik rész
 
Mi az, hogy eredendő bűn? Ha nem gondolok rá, akkor is ott van bennem, mint a farokcsont, a farok emlékezete. Az eredendő bűn azonban nem tűnik el az evolúció által, hanem emberről emberre száll.  -  Uri Asaf: Kafka képekben - ötödik rész
 
Kafka soha nem élt németek között, leszámítva berlini utazásait. Ösztönösen távol tartotta magát, és ez jó hatással volt rá. Én amikor Berlinben jártam, az utcán sétálva behunytam a szememet, hogy minél kevesebb arcot lássak. Most az athéni Bouboulinas utcában, satnya narancsfák, a múzeum és sárgásszürke falak szomszédságában lakom. Athénban a szentföldet sokkal közelibbnek érzem, mint Dalmáciában vagy Budapesten. A levegő más, az éjszakák lassabban telnek. - Uri Asaf: Kafka képekben - hatodik rész
 
Kafka szerint a belső világ csak élhető, nem leírható. A lélektan a földi világ tükröződése az égi síkon, pontosabban: a tükröződés leírása, ahogyan azt mi, akik teleszívtuk magunkat a föld lőporos szagával, elképzeljük, mert a tükröződés sehol nem következik be, nem, mi csak a földet látjuk, bármerre fordulunk. Uri Asaf: Kafka képekben - hetedik rész
 
A föld, melyet a frissen keletkezett vízpára táplált, a teremtés első perceiben vörös színben ragyogott, és a hatodik napon létrejött Ádám, az első ember, akinek a neve, a szíve, a bőre és a benne lüktető vér egyaránt vörös. A föld neve héberül ádám(á). A föld, miként erre a névazonosság is utal, az első és a mindenkori ember legfontosabb alkotóeleme. Ez nem akármilyen föld,  – ez a terra rossa – a vörös föld.  Uri Asaf: Kafka képekben - nyolcadik rész
 
A láthatár egyöntetű rózsaszín, az égalja citrom és eper. A paradicsomi zenit elszakadni látszik a valóságtól. A füstös szín zöldbe megy át és a felélénkülő szél magával visz az éjszakába. Miért volt Kafkának nehéz párkapcsolatot létesíteni?  - Uri Asaf: Kafka képekben - kilencedik rész
 
Vajon Kafka titkos kabbalista volt? Igen, de annyira titkos, hogy erről saját maga se tudott. Az utóbbi időben a kabbalisták titkosak. Miért? Mert a közvélemény nem veszi őket komolyan. Ki a kabbalista? Aki a kabbala nevű bölcselettel foglalkozik. Mi a kabbala? - Uri Asaf: Kafka képekben - tizedik rész 
 
Az ígéret feltételessé vált, pontosabban felesleges lett. Az eredmény: Ezúttal újabb büntetés vár ránk, melyhez képest az eddig megélt apokalipszisek játéknak tűnnek. Csak az menekül, akinek a szíve igaz gondolatot táplál, például a költő.  - Uri Asaf: Kafka képekben - tizenegyedik rész
 
Paul Celan kényszerűen megrontott nyelven írt, és azt ábrázolta, amitől a nyelv tisztátalanná vált, a bűnt. Mi az a kritikus bűn, mikor egy nyelvet végleg a kútba vetnek? Mi az a levezekelhetetlen bűn, mi az a határ, melyen a nyelv nem juthat túl. - Uri Asaf: Kafka képekben - tizenkettedik rész

A padok között Buber, Benjamin és Scholem szünet nélkül beszélgetnek egymással és egy nemes arcélű negyedikkel. Követem a gondolataikat. Küldetésem célja az önvédelem népszerűsítése, az önvédelem alapszabályaira oktani, megvilágítva irodalmi példákkal. A jövőről szónokolok, közben folyik a harmadik gázai háború. - Galileában esik és villámlik - Uri Asaf: Kafka képekben  - tizenharmadik rész

 
  • Uri Asaf
  • Kafka
  • Irodalom