Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

A hétköznapok derűje - Jim Jarmusch: Paterson

Jim Jarmusch Paterson című filmje az, amiben nem történik semmi, mégis minden benne van, amiről beszélni érdemes.


A hétköznapok derűje 

 

A mindennapok költészete úgy folyik ki a kezünk közül, hogy észre sem vesszük. Szokásaink, automatizmusaink láthatatlanok számunkra – különösen, ha nem károsak – mint például, hogy időben kelünk, reggelizünk, dolgozunk, kutyát sétáltatunk, hasonlók. Paterson is ilyen.

Felkel, nem használ mobilt, hanem csak úgy rendesen, magától ébredve. Átöleli és megcsókolja a még szundikáló feleségét, aki megosztja vele álmait. Ruhái mindig ugyanazon a széken, összehajtva. Reggelizik. Elmegy melózni. Paterson buszsofőr egy Paterson nevű városban. Indulás előtt a buszban előveszi kis noteszát és tollát és verset ír. Jön a főnök, panaszkodik, notesz el és indulás. Az egész nap eseménytelenül telik. Paterson városa, akárha bármelyik amerikai város lehetne. Lejár a munkaidő, hazasétál, közben még mindig a reggeli verset írja, ahogy egész nap munka közben fejben, amit legfeljebb csak az szakított meg, hogy bele-bele hallgatott az utasok beszélgetéseibe, és, hogy megállt ebédelni. Végre hazaér. Gyönyörű felesége rendkívül kreatív, mindig új ötletekkel áll elő, hol éppen fekete-fehér korszakát éli, hol énekes akar lenni, hol süteményeket süt a piacra. Teljes a harmónia közöttük. Egyedül a kutyát nem kedveli annyira Paterson, az angol bulldog Marvint, de azért minden este elviszi sétálni, és megállnak a presszóba, ahol Paterson mindig megiszik egy sört és beszélget. Másnap minden kezdődik elölről, kisebb bökkenőkkel, mint például, amikor lerobban az öreg busz, vagy amikor egy kislány felolvassa a versét Patersonnak munka után. De azzal, hogy

ha elmondom a film történetét nem mondok el semmit.

Mert ennyi az egész cselekmény, nagyon finom, szinte láthatatlan humorral, úgyis mondhatnám, hogy a derű aranyfényű hártyájával átfuttatva.

Nincs öldöklés, egyetlen-egyszer kerül elő egy pisztoly, néha feltűnik egy-egy kép, hogy Paterson valaha katona volt, és ebből talán sejtünk valamit, de ez is mind-mind el van rejtve.

Ahogy még sok minden, amiről most nem beszélek, találjátok meg. De a lényeg: hogy ez a film az egyik legjobb film, amit az utóbbi időben láttam. Mondhatnék nagy szavakat, hogy a béke himnusza, a szeretet dicsérete, meg ilyenek, de mindez távol állna Patersontól. Sokkal több és mélyebb.

Ezt  a több és mélyebb oldalát mutatja az a rengeteg költői utalás, amely mellett éppenséggel el lehet menni, de annyira gazdagítja a filmet, hogy nem lehet nem észrevenni. Például, hogy

a filmben szereplő főhős és város neve is az egyébként is emlegetett William Carlos Williams Paterson című eposzára utal, amit 1948-tól 1956-ig írt, és hat részben adott ki.

Vagy, hogy a gyönyörű feleség neve Laura, amit szóvá is tesznek, hogy volt egy bizonyos Petrarca nevű költő, akinek szintén volt egy titkos notesze, s aki szonetteket írt egy szintén Laurához. Vagy egyszer csak az ebédes dobozban feltűnik Dante fotója és egy apró rózsa. Az örök rózsa, ahogy Borges mondaná. Hogy

a film végén egy japán utazó Ginsbergről és a New York-i iskoláról beszél, aminek tagja volt az a ma hetvenkörüli, kortárs amerikai költő, Ron Padgatt is, aki valójában írta a filmben szereplő verseket.

És persze van még rap, költészet elmélet, sok csend, kitartott képek, és végestelen végig a derű, a mindennapi élet költészete, amiről egyszer már hosszasan értekeztem egy rádióban (Buddha Fm), s ami itt is valamiféle buddhista dolog, hiszen a rendező, Jim Jarmusch így fogalmazott egy interjúban:

„Egy szerelem portréja a film, olyan emberek szerelmét mutattam fel, akik elfogadják a másikat annak aki. (...) A szerelem tiszta formája meghagyja a feleknek, hogy azok legyenek, akik valójában. Ez egy ilyen buddhista dolog: egyszerűen csak elfogadni.”

– míg másutt így fogalmazott:

„Vannak dolgok, amik rosszul mennek a világban, például ahogy az emberek egymással bánnak. Számunkra, emberi lények számára az idő véges ezen a bolygón. Túl sok ember van és a természet hamarosan jelez minderre. Nehéz lesz és tragikus. Mi már valójában benne vagyunk a fajok hatodik nagy kihalási hullámában. Hálásnak kell lennünk az élet kicsiny részleteiért is. Mint ezért a pillanatért, amikor egy filmről beszélgethetünk, ami egyébként egyszerűen nevetséges dolog.”

- hát igen. Egy filmről nem elég beszélni, látni kell. Az életet nem csak nézni kell, hanem élni. A verseket pedig nem írjuk, hanem.

Jim Jarmusch: Paterson. 2017.


FILM a DRÓTon

Van kiút a nyomorból

Itt van ez az igaz történeten alapuló film, Ugandából, amit úgy néz ki, hogy nem mutatnak be Magyarországon. Pedig nagyon jó lenne, ha vetítenék. Nem csak Budapesten, hanem vidéken is. Elmondom miért kellene látnia mindenkinek Katwe királynőjét.

Auschwitz bárhol

Tudom, hogy kevesen fogják elsőre megérteni, hogy miért vettem rá magam olyan nehezen, hogy megnézzem a Saul fiát. Volt olyan, hogy már megvolt a mozijegy estére és képtelen voltam bemenni. Nem azért mert fáradt voltam, nem azért mert nem érdekelt, nem azért mert rossz a film. 

A természettel való kapcsolat újragondolásának egy lehetősége, avagy A dzsungel könyve

Mi van, ha az egész történetre, az egész dzsungelre úgy tekintünk, mintha az az emberi lélek rejtett világa lenne? Mélyen, saját magunkba nézhetünk, felfedezhetjük önmagunkban Balut és Bagirát, Akelát és Kát, Mauglit és Sir Kánt. Láthatjuk, hogy az élet dzsungel, s a benne lévő legnemesebb áramlások, akárha vándorló elefánt törzsek volnának... 

Bármilyen iszonyat után újra lehet kezdeni élni, akkor is, ha még az orvos is halálra ítél...

Gárdos Péter saját szüleinek a történetét írta és filmesítette meg, ami lehetett volna amerikai módra giccsbe hajló romantikus alkotás, lehetett volna a holokausztról szóló film - ehelyett valami teljesen más lett. Legutóbb - január 21-én - Veszprémben, a Művészetek Házában mutatták be a Hajnali lázat. A helyszínen jelen volt az alkotó és film zeneszerzője is, és a DRÓT szerkesztője, Stenszky Cecília, akinek írását olvashatjátok a filmről és a veszprémi bemutatóról. 

A fiú és a szörny

A film attól szép, hogy a jóknak is vannak ilyen démonaik..." - írja Györe Gabriella - költőnő - A fiú és a szörny című legújabb japán animációs filmről. Az írás a Filmbook-blog és a DRÓT együttműködésének keretein belül jelenik meg lapunkon. Ha tetszett nektek is, adjátok tovább... 

Az IKEA bekaphatja - Jön Harold! | film

Mi történik, ha negyven év munkája egyik pillanatról a másikra összeomlik egy multi miatt? Ha az élet egyébként sincs a csúcson, már elmúltak a legszebb évek és minden egyszerre veszik el? Kétségbeesés, düh, elkeseredettség. De Haroldban pont azt szeretjük, hogy nem adja fel. - Filmkritika 

Három baromi jó film

Az utóbbi idők filmes felhozatalából ajánlunk három – egy magyar, egy lengyel és egy angol – filmet a szürke novemberi hétvégére. Nézzetek meg őket, ha még nem láttátok és írjátok meg a DRÓTnak, hogy melyik mennyire tetszett. 

MACBETH, vagy amit akartok 

Jövő héttől játsszák a hazai mozik Shakespeare Macbethjének legfrissebb filmváltozatát Justin Kurzel rendezésében, Michael Fassbender és Marion Cotillard főszereplésével. Ebből az alkalomból most áttekintjük a történelmi előzményeket, a dráma keletkezéstörténetét, a „Macbeth-átok” legendáját, és részletesen felidézzük az egyik leghíresebb és legvitatottabb filmverziót is, melyet Roman Polański rendezett 1971-ben. Mielőtt belefognánk, emlékezzünk meg arról, hogy a Macbeth az elmúlt évszázadban olyan jeles rendezőket is megihletett, mint például Orson Welles, Kuroszava Akira és Tarr Béla.   

Az elveszett interjú – beszélgetés Tarr Bélával

A ma 59 éves Tarr Bélával 11 évvel ezelőtt készítettünk egy interjút, ami akkor a Szegedi Egyetem bölcsészkarának lapjában, a Bölcsőben jelent meg. Az interjú szövegéről sokáig azt hittük, hogy elveszett. Most meglett. Közöljük. 

 

 

  • Jim Jarmusch
  • Paterson
  • film
  • Költészet
  • Látható