Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Földényi F. László és Jász Attila Kafkáról és Uri Asafról + VIDEÓ

Uri Asaf Kafkáról szóló sorozata huszonnégy részből állt a DRÓTon egy másik Kafkát, egy másfajta irodalom-szemléletet igyekezett bemutatni. A sorozat zárásakor - 2017 márciusában - interjút készítettünk a szerzővel, majd 2017 Karácsonyán kezünkbe vehettük az Új Forrás Könyvek között megjelent Kafka Képekben. A könyv bemutatója 2018. május 11-én volt, a szerzőt és a könyvet Jász Attila és Földényi F. László méltatta a Nyitott Műhelyben. A DRÓTon most tíz percnyi részleteket nézhettek meg a könyvbemutatóból.

 

 


URI ASAF és a KAFKA KÉPEKBEN a DRÓTon

KAFKA KÉPEKBEN

Uri Asaf Kafkáról szóló sorozata huszonnégy részből állt a DRÓTon egy másik Kafkát, egy másfajta irodalom-szemléletet igyekezett bemutatni. A sorozat zárásakor - 2017 márciusában - interjút készítettünk a szerzővel, majd 2017 Karácsonyán kezünkbe vehettük az Új Forrás Könyvek között megjelent Kafka Képekben. A könyv bemutatója 2018. május 11-én lesz, a szerzővel és Földényi F. Lászlóval a Nyitott Műhelyben.


 
 
A Zohár könyve azt tanítja, hogy az ember a lélek, melynek öltözéke a test. A halál közelében mindnyájunk lelke megválik az öltözékétől...  - Az alábbi írás a szerző, Uri Asaf megjegyzése szerint a Zohár könyvének fordítása közben született, ezért úgynevezett „kabbalisztikus írásnak” tekinthető, vagyis az enigmatikus tartalmát, a középkori zsidó hitvilág diktálta. Uri Asaf: Gregor Samsa, avagy egy alma utóélete

 
Kafka síremlékén ne keress esztétikumot. Egy percig se keresd, ami nincs. A szülőkkel együtt fekszik a földben. Hidegebb a kőnél. - Uri Asaf: Kafka képekben - első rész.
 
Milyen volt Paul Celan és a megrontott nyelv? Mi volt a közös Heródesben és Kafkában? Milyen lehetett Kafka Istene? Uri Asaf: Kafka képekben - második rész.
 
Franz Kafka elhalálozási évének szerencsés időzítése megaranyozta utóéletét, s ez az utóélet egyre csak terebélyesedik, mint egy véget nem érő teremtés. - Uri Asaf: Kafka képekben - harmadik rész
 
És ahol még mindig embert ölnek, ott fűszál se terem. Ahol embert ölnek, vak betű sem marad a földön, csak üres állkapcsok és kivert fogak. Uri Asaf: Kafka képekben - negyedik rész
 
Mi az, hogy eredendő bűn? Ha nem gondolok rá, akkor is ott van bennem, mint a farokcsont, a farok emlékezete. Az eredendő bűn azonban nem tűnik el az evolúció által, hanem emberről emberre száll.  -  Uri Asaf: Kafka képekben - ötödik rész
 
Kafka soha nem élt németek között, leszámítva berlini utazásait. Ösztönösen távol tartotta magát, és ez jó hatással volt rá. Én amikor Berlinben jártam, az utcán sétálva behunytam a szememet, hogy minél kevesebb arcot lássak. Most az athéni Bouboulinas utcában, satnya narancsfák, a múzeum és sárgásszürke falak szomszédságában lakom. Athénban a szentföldet sokkal közelibbnek érzem, mint Dalmáciában vagy Budapesten. A levegő más, az éjszakák lassabban telnek. - Uri Asaf: Kafka képekben - hatodik rész
 
Kafka szerint a belső világ csak élhető, nem leírható. A lélektan a földi világ tükröződése az égi síkon, pontosabban: a tükröződés leírása, ahogyan azt mi, akik teleszívtuk magunkat a föld lőporos szagával, elképzeljük, mert a tükröződés sehol nem következik be, nem, mi csak a földet látjuk, bármerre fordulunk. Uri Asaf: Kafka képekben - hetedik rész
 
A föld, melyet a frissen keletkezett vízpára táplált, a teremtés első perceiben vörös színben ragyogott, és a hatodik napon létrejött Ádám, az első ember, akinek a neve, a szíve, a bőre és a benne lüktető vér egyaránt vörös. A föld neve héberül ádám(á). A föld, miként erre a névazonosság is utal, az első és a mindenkori ember legfontosabb alkotóeleme. Ez nem akármilyen föld,  – ez a terra rossa – a vörös föld.  Uri Asaf: Kafka képekben - nyolcadik rész
 
A láthatár egyöntetű rózsaszín, az égalja citrom és eper. A paradicsomi zenit elszakadni látszik a valóságtól. A füstös szín zöldbe megy át és a felélénkülő szél magával visz az éjszakába. Miért volt Kafkának nehéz párkapcsolatot létesíteni?  - Uri Asaf: Kafka képekben - kilencedik rész
 
Vajon Kafka titkos kabbalista volt? Igen, de annyira titkos, hogy erről saját maga se tudott. Az utóbbi időben a kabbalisták titkosak. Miért? Mert a közvélemény nem veszi őket komolyan. Ki a kabbalista? Aki a kabbala nevű bölcselettel foglalkozik. Mi a kabbala? - Uri Asaf: Kafka képekben - tizedik rész 
 
Az ígéret feltételessé vált, pontosabban felesleges lett. Az eredmény: Ezúttal újabb büntetés vár ránk, melyhez képest az eddig megélt apokalipszisek játéknak tűnnek. Csak az menekül, akinek a szíve igaz gondolatot táplál, például a költő.  - Uri Asaf: Kafka képekben - tizenegyedik rész
 
Paul Celan kényszerűen megrontott nyelven írt, és azt ábrázolta, amitől a nyelv tisztátalanná vált, a bűnt. Mi az a kritikus bűn, mikor egy nyelvet végleg a kútba vetnek? Mi az a levezekelhetetlen bűn, mi az a határ, melyen a nyelv nem juthat túl. - Uri Asaf: Kafka képekben - tizenkettedik rész

A padok között Buber, Benjamin és Scholem szünet nélkül beszélgetnek egymással és egy nemes arcélű negyedikkel. Követem a gondolataikat. Küldetésem célja az önvédelem népszerűsítése, az önvédelem alapszabályaira oktani, megvilágítva irodalmi példákkal. A jövőről szónokolok, közben folyik a harmadik gázai háború. - Galileában esik és villámlik - Uri Asaf: Kafka képekben  - tizenharmadik rész

Húsz évvel később megtörtént a „különös baj”, amiről Kafkának rossz sejtelmei voltak. (...) Az én nagyszüleim soha nem fogják elmondani, mégis elképzelem azt a pillanatot, amikor a házukból útóljára kilépnek, és még hasonlítanak arra a fényképre, amit én is ismerek. Nem sejtik a jövőt, miközben  felpakolnak a szekérre. Egyelőre csak annyit tudnak, hogy Nagyváradra kell menni. Nagyvárad, melynek a neve nélkülük is szépen cseng és amelyhez annyi emlék köti őket. A fejük forrón lüktet az aggodalomtól. - Miért halunk meg éppen így? - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizennegyedik rész

A visszatérésre készülődő Messiás személye és külseje jellegtelen. Mégis, mi akadályozza őt a második eljövetelében? Vannak olyan egyszerű, törvénybe ütköző kérdések, hogy viselhet-e ruhát, vagy elkísérheti-e valaki az édesanyján kívül, de egy dolognak biztosan nem örül, hogy a passiónak nincs ma már semmiféle szerepe, nincs új passió, mindenkinek csak a régi számít. Mi erre nem gondolunk, hanem továbbra is ikonokat festünk az egykori passióról, mások figyelmét elterelve a későbbiekről, vagy az éppen a soron lévőről, úton útfélen megszegve a második parancsolatot. Most bokáig állok a 21. században és rám ragyog a nap - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenötödik rész

Ó mennyit vártam, mennyit készültem, milyen kopott lettem, milyen hosszú volt az életem gyűjtögető oldala, a lét titokban volt tartva előttem, mint a halál.  - Ó mennyit vártam, mennyit készültem, milyen kopott lettem... - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenhatodik rész

Kafka számára a prágai Károly híd volt az otthon. A Maharal városa (én így hívom) boldogan vette őt magához, és ő ezt hálásan viszonozta. Mennyire más lett volna, ha Prága helyett Luther városában, Wittenbergben jön a világra! Ha így történik, a feltételezett balsorsért minden bizonnyal a wittenbergi St. Marien főtemplom egy bizonyos reliefjét okoltuk volna... A diaszpóra talaja - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenhetedik rész

Kafkának megmutatkozó „mellette lévő csillag” azonos az Ésaiásnál megjövendölt hétszer hét nappal, amely negyvenkilencszer felülmúlja a nap fényét és gyógyulást és megváltást hoz a beteg, száműzetéssel sújtott nép számára. A próféták eme csillaga kegyesen a nap mellé áll, hogy megszűnjön az ősi szorongás, minden költő-próféta betegsége. Kafka jól tudta, hogy a próféták a jövőbe néznek, ezért csak jövőbeli boldogulásról tudósíthatnak. Mikor és hogyan? - Kabbala és talmud - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizennyolcadik rész

Tudom, ezeket a szavakat senki nem veszi komolyan. Hiába költök álmomban olyasmit, amitől szikrázik a kifényesített görög drachma, vagy a gyémánthoz hasonló törött üveg. Legjobb, ha hallgatok és magamba szívom az eső utáni konyhakert illatát. Ha látom a teremtés színeit, a kedvesem mozdulatait, vagy ha a szépségtől és a vágytól megnémulok, ott vár a jegyzetfüzet, a ceruza és vonalakat húzok, nagyon rövideket, melyek találomra irányt váltanak. Hiába, a rajz is csak apokrif, nem több annál. Mindent lekéstem, úgy látszik rosszkor éltem.  - Az apokrifek legkiválóbb ismerője - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenkilencedik rész

Heinrich Heine egyik hőse, a bachrachi rabbi, a terített asztal alá néz, de arról, amit az asztal alatt lát, vendégeinek egy szót se szól, fiatal feleségével kioson a házból, és lehajózik a Rajnán egy biztonságosabb város felé. A pászka ünnepe veszélyes időszak. Ha menekülésre kerül a sor, a zsidók egy másik fejedelem szárnyai alá kérezkednek, és szó nélkül újra kezdik. Az élet az éjszaka és a nappal váltakozása - Uri Asaf: Kafka képekben - Tizenkilencedik rész

Heinrich Heine egyik hőse, a bachrachi rabbi, a terített asztal alá néz, de arról, amit az asztal alatt lát, vendégeinek egy szót se szól, fiatal feleségével kioson a házból, és lehajózik a Rajnán egy biztonságosabb város felé. A pászka ünnepe veszélyes időszak. Ha menekülésre kerül a sor, a zsidók egy másik fejedelem szárnyai alá kérezkednek, és szó nélkül újra kezdik.  - Uri Asaf: Kafka képekben - Huszadik rész Az élet az éjszaka és a nappal váltakozása

A jeruzsálemi múzeum feljáró a Nílus istenével üdvözöl, akinek térdén ül a kis Odüsszeusz, mozaikmadarakkal körülvéve. A hatalmas mozaikpadló Bét Seán városából ered, a Jordán völgyében. A mozaikból egyszer életre kelt a zöld kanárimadár és az ablakomba szállt. Majd feltette nekem a kérdést: Milyen régi a mindenség mítosza? - Uri Asaf: Kafka képekben - Huszonegyedik rész - A Nílus istene

Mielőtt a németek bevonultak, az író Max Brod, Kafka barátja és bizalmasa 1938-ban elhagyta Prágát az utolsó vonattal, és a feleségével Palesztinába utazott. Egy nagy bőröndben vele voltak Kafka kiadatlan kéziratai, naplói és levelei, hatalmas kincs, melynek jegyzékét ma sem ismerjük teljes pontossággal. A Kafka végrendelete által megsemmisítésre szánt kéziratok végül biztonságos helyre kerültek. Kafka még a halálos ágyán is a kierlingi kórházban egy kertről álmodott, amit Izrael földjén megművelne, de soha nem hitte, hogy a saját művei lesznek ama távoli kert palántái, az újdonsült kertész, Max Brod kezében- Uri Asaf: Kafka képekben - Huszonkettedik rész - Kafka végrendelete

Az írók, Kafkával az élen ugyanazt mondják: ne keress történetet! A világban nem történik más, mint az óramutató szerinti váltakozások, napkelte és napnyugta, csillagok közelednek, csillagok távolodnak, sok csend és mozgás, többnyire nézők nélkül. Mit jelent embernek lenni? Felfogni ezt a hallgatást. - Uri Asaf: Kafka képekben - Huszonharmadik rész - Ne keress történetet

Megértem a türelmetlenség okát. Kafka szerint a türelmetlenség az emberi főbűn. - Uri Asaf: Kafka képekben - befejező rész


SZÍNEKRE VÁGYOM

 

A szövetség jele a szivárvány:: Színekre vágyom /7.

Winfried Georg Sebald pókhálót szőtt az emberekből, és pókként, befogta őket. Mi más az ember, mint sorstárs, a pókháló szálán, a háló sarkán?

Kánaán levegője:: Színekre vágyom /6.

Apám, számomra érthetetlen nyelven felolvasta a hágádát, az egyiptomi kivonulás történetét. Az askenáz hanglejtést, sok „ü” betűvel addig soha nem hallottam. A magyar vidék egykor befogadó és otthonos levegője számunkra már nem létezett. Az életre keltett széder este, Budán, a Németvölgyi úton, megpróbálta feledtetni a korábban szétzilált felhőket, amely a nagyszülők utolsó képét magába zárta.

Volt egy nagybátyám...:: Színekre vágyom /5.

Schwartz Béla, még azután is Sándor Béla maradt, amikor az Új Világba, New Yorkba tette át életét. Egyszer meglátogatott engem a jeruzsálemi otthonomban és megtanított az imaszíj használatára. - Uri Asaf Színekre vágyom című sorozatának ötödik része a DRÓTon.

Herakleitosztól tudjuk :: Színekre vágyom /4.

Herakleitosztól tudjuk, (de magunktól is), hogy éjjel különválunk, két álom soha nem keveredhet össze. Te fokozatosan adod fel az ismeretlenségedet. - Uri Asaf Színekre vágyom sorozatának negyedik része a DRÓTon.

Színekre vágyom :: Színekre vágyom /3.

A színekről viszonylag keveset tudunk, érzékelésünk a felületen jár. Derek Jarman a híres filmrendező, a Chroma c. könyvében úgy ír a színekről, mint a vérbeli művész. Annak, aki művész, csak költői módon szabad írni a színekről, és nem úgy, mint Goethe, akit a színek az áltudomány sűrűjébe sodortak (ld. Farbenlehre).

A mocsári ciprus :: Színekre vágyom /2.

A fák is őszülnek, mint az ember. - Uri Asaf Színekre vágyom című új sorozatának második része a DRÓTon.

 A nemzet együtt marad? :: Színekre vágyom /3.

Apám, aki Hajdú-Bihar megyében, Berettyóújfaluban született, feltehetően soha nem hagyja el országát, ha Horthy és Teleki nem írja alá azt a zsidótörvényt 1920. szeptember 24-én. A sorban következő, hasonló rendeleteket és azok következményeit (1939-ben és 1941-ben) apám már nem várta meg. A nemzet akkori vélekedése szerint a zsidó nem testvére a magyarnak, (ld. Keresztény egyházfők felsőházi beszédei a zsidókérdésben, szerk., Fisch Henrik, 1947). A zsidó idegen a nemzet testében, pedig már befogadták és megtűrték, de most megbánták, mert a fejükre nőttek. Az említett rendeletek következtében kifosztották és a halálba kergették őket.
Herakleitosztól tudjuk :: Színekre vágyom /4.

Herakleitosztól tudjuk, (de magunktól is), hogy éjjel különválunk, két álom soha nem keveredhet össze. Te fokozatosan adod fel az ismeretlenségedet. - Uri Asaf Színekre vágyom sorozatának negyedik része a DRÓTon.

 

 

  • Uri Asaf
  • Kafka képekben
  • Kafka
  • Földényi F. László
  • jász attila
  • Irodalom