Mr.Sale

 

 

 

Címlapos Friss

Demeter Szilárdot kinevezték a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójává

Az Emberi Erőforrások Minisztere megbízta Demeter Szilárd írót a Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes főigazgatói tisztségének ellátásával. Mint közismert, Prőhle Gergely novemberi menesztése után, egy ideig bizonytalan volt a poszt. Demeter Szilárddal hosszabb interjút készítettünk a KMTG, az Előretolt Helyőrség kapcsán.

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum végleges főigazgatói pályázata nyilvános, annak elbírálása után kerül sor a vezetői tisztség végleges betöltésére.

Demeter Szilárd író, szerkesztő 1976-ban született Székelyudvarhelyen. 1995-ben végzett a Benedek Elek Tanítóképzőben, 1999-ben Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen filozófusi diplomát szerzett.

Demeter 2008-2014 között Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő mellett dolgozott előbb mint sajtófőnök, később irodavezető. 2014-től a Századvég Alapítvány kutató-elemzője.
2017 novemberétől 2018 júliusáig alapító főszerkesztője a magyarországi regionális napilapok mellékleteként megjelenő Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális mellékletnek, júliustól lapigazgatóként azon dolgozik, hogy a mellékletet Kárpát-medencei méretűvé szervezze.

Prózaíróként az ezredfordulón debütált, a legelső írásával megnyerte a Tiszatáj novellapályázatát. Hat kötete jelent meg, legújabb regénye a Kéket kékért című (2017), amelynek 2018-ban megjelent a román nyelvű kiadása is.

Mint ismeretes 2017-ben nagyjából 550 milliót, 2018-ban már 1,4 milliárdot kapott az állami írópalántázó, a Kárpátmedencei Tehetséggondozó Kft (KMTG). Demeter Szilárd - az utóbbi időben leginkább reflektorfénybe került erdélyi író, filozófus - lett a KMTG által gründolt Előretolt Helyőrség című, 260.000 példányban - így a legnagyobb példányszámban nyomtatásban megjelenő - magyar irodalmi lap újdonsült főszerkesztője lett akkor. A DRÓT megkereste akkor Demeter Szilárdot, hogy megkérdezze, hogy ki ő, honnan jött, mi a véleménye a kortárs irodalomról, politikáról, és hogy mire kell és hogy elég lesz-e ez a pénz?

Forrás Origo+DRÓT.


KÖZVETLENÜL KAPCSOLÓDÓ

És még mielőtt visszakérdeznél

Interjú Demeter Szilárddal, a KMTG által kiadott Előretolt Helyőrség c. lap főszerkesztőjével

Tavaly nagyjából 550 milliót, idén már 1,4 milliárdot kapott az állami írópalántázó. Demeter Szilárd - az utóbbi időben leginkább reflektorfénybe került erdélyi író, filozófus - lett a KMTG által gründolt Előretolt Helyőrség című, 260.000 példányban - így a legnagyobb példányszámban nyomtatásban megjelenő - magyar irodalmi lap újdonsült főszerkesztője. Megkerestük Demeter Szilárdot, hogy megkérdezzük, hogy ki ő, honnan jött, mi a véleménye a kortárs irodalomról, politikáról, és hogy mire kell és hogy elég lesz-e ez a pénz?

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓINKÉRT GÖRGESS LEJEBB

 


VITA 
AZ ÁLLAMI 
IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL
IDŐRENDBEN  
A DRÓTon
„Nagy port vert fel a hír, amely szerint az állam 150 milliós tőkével kft.-t alapít irodalmi tehetséggondozás céljából, a pályakezdő szépírók segítésére, „bevezetésükre a szépirodalomba". A Népszabadság az érintettől megtudta, hogy a kezdeményezés ötletgazdája Orbán János Dénes költő, aki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. irodalmi-szakmai vezetője lesz majd.” - írta meg Vári György a Népszabadságban 2015 január 13-án. A cikk hatására Krusovszky Dénes költő Facebook bejegyzésében kelt ki az Orbán János Dénes ellen, amely kapcsán megkérdeztük Orbán János Dénest, hogy mit gondol az elmondottakról. 
 
Orbán János Dénes után, aki a kezdeményezés ötletgazdája, és a Kft. irodalmi-szakmai vezetője lesz, Gaborják Ádám - a József Attila Kör elnökének kérdéseinkre adott válaszait olvashatjátok.
 
A DRÓT „fel nem tett kérdéseit” Krusovszky Dénes tette fel és Orbán János Dénes pedig válaszolt rájuk. Íme a két Dénes, a két költő vitája a 150 milliós tehetségkutatásról. A párbeszéd és a nyitottság reményében tesszük nyilvánossá a DRÓTon.  - DÉNES kontra DÉNES - Krusovszky Dénes és Orbán János Dénes vitája a DRÓTon
„Országunk illiberális demokrácia, bármit is jelentsen ez, és a fogadóóra intézménye legfeljebb a kádári értelemben működik.” - Vita zajlik egy új, 150 milliós állami irodalmi projekt létrehozása kapcsán Krusovszky Dénes és Orbán János Dénes (OJD) között. A vitához most az artPortal szerkesztője, a 0m2 és a Műértő munkatársa Nagy Gergely újságíró és író kívánt hozzászólni a DRÓTon, egy merőben más szempontot felvetve. -
Kollár Árpádnak - a Fiatal Írók Szövetsége elnökének - azt a három kérdést tettük fel, amit Gaborják Ádámnak - a József Attila Kör elnökének - is. Megkérdeztük, hogy mit gondol Krusovszky Dénes észrevételeiről a 150-millós támogatással kapcsolatban? Szerinte is „itt egy érdekkör, egy ízlésvilág kerül kizárólagos helyzetbe”? Továbbá, hogy tervez-e valamit ezzel kapcsolatban a szervezet, amit vezet? Válaszát a DRÓTon olvashatjátok.
Hatalmas és szövevényes vita bontakozott ki a DRÓTon (is) a 150 milliós állami irodalmi projekt létrehozása kapcsán. Orbán János Dénes, Krusovszky Dénes, Gaborják Ádám (JAK), Nagy Gergely és Kollár Árpád (FISZ) után: Kele Fodor Ákos írását olvashatjátok arról, hogy vajon milyen is lehet az Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának pedagógiai koncepciója?  -
„Mi, alulírott, egymástól független fiatal alkotók, úgy látjuk, az akadémia egyik célcsoportját képezzük; ez idáig nem volt lehetőségünk kifejteni észrevételeinket, kérdéseinket és kéréseinket...” - az alábbi közleményt nem a József Attila Kör, nem a Fiatal Írók Szövetsége, hanem néhány tucat, még egymástól is független, fiatal író adta ki. Tanulságos. A felhívást az értintetteknek továbbítottuk, és most a DRÓTról ti is továbbadhatjátok. Vajon lesz-e ezután nyílt, személyes párbeszéd?  -
„Úgy gondoljuk, hogy akkor érdemes beindítani egy tehetséggondozó programot, ha az nem az évek-évtizedek óta átláthatóan, szakmai mechanizmusok alapján működő hasonló intézmények kárára jön létre.”- Az elmúlt időszakban komoly vitákat generált a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. alapítása és elindulásával kapcsolatos hírek. Az ügy kapcsán a József Attila Kör, a Fiatal Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága 2016. január 19-én közös levelet nyújtott be Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter részére. A levél teljes terjedelmében olvasható a DRÓTon is.
Nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is elég nagy hullámokat vetett a 150 milliós tehetséggondozás híre. Íme Sántha Attila írása, aki tagja volt az Előretolt Helyőrség nevű irodalmi csoportosulásnak, 2002–2005 között pedig az Erdélyi Magyar Írók Ligáját (E-MIL) vezette. -
„...ez nem csak a fiatal írónemzedék számára etikai kérdés, ez nem csak az ő ügyük és felelősségük, hanem mindannyiunk közös ügye.” a 150 milliós állami tehetséggondozás eddig szövevényes vitáját Bodnár Zoltán foglalja össze és nem csak kemény kritikát fogalmaz meg, hanem megoldási javaslatot is tesz. -
„Azt szeretném mondani: Bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű.” A 150 milliós állami tehetséggondozás eddigi szövevényes vitáját Bodnár Zoltán foglalta össze, amire most Orbán János Dénes válaszol.
Orbán János Dénes megkérte Krusovszky Dénest, hogy tegye fel neki újra a kérdéseit, majd pedig válaszolt rá. Most a DRÓTon olvashatjátok a teljes beszélgetést, a két Dénes, a két költő vitájának második fordulóját a 150 milliós tehetségkutatásról, melyben szinte minden apró részletre kitérnek. 
Az egyik probléma szerintem az, hogy a jelenlegi is egy kontraszelektív és elitista, ha tetszik: udvari modell, s az eddigi struktúra sem volt politikailag feddhetetlen. - az Új Nautilus főszerkesztőjének, az erdélyi Borbély Andrásnak esszéjét olvashatjátok a DRÓTon, melyben a szerző merőben más szemszögből vizsgálja az irodalom, az író- és költőképzés, irodalmi művek létrehozásának állami, vagy éppen magán mecenetúrját.
Kormánypártira is megrímelek, / Ezt csináljátok utánam, slammerek!” Mihálycsa Erika - a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója, műfordító - küldött egy kis bohózatot, amely az Orbán János Dénes tehetséggondozó Káeftéje körüli, részben a DRÓTon is zajlott, vitához kapcsolódik.
 
Az irodalmi életet felkavarta a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft létrejötte. Annak körülményei szerteágazó, többkörös vitát szültek. A Fiatal Írók Közleményének aláírói nyílt vitára hívta a tehetséggondozókat és az írószervezeteket. A vita Budapesten, az ELTÉn zajlott, március 4-én. Videónkban a közel három órás, parázs vitából megpróbáltuk a legfontosabb pillanatokat kiemelni.
 
A sajtóközleményben olvasható a mentorok és a pályakezdők teljes névsora. 
 
Merő kalandvágyból vagy patriotizmusból maradjunk Magyarországon? Mi a helyzet a kortárs magyar irodalom támogatásaival? Mi van a Kárpát Medencei Tehetséggondozó Kft-vel és a Magyar Művészeti Akadémiával? Miért lenne fontos, hogy normális közbeszéd alakuljon ki az irodalomról és életről? Pion István beszélgetett a Lánchíd Rádióban R. Kiss Kornéliával és Weiner Sennyey Tiborral - lapunk főszerkesztőjével - ezekről a kérdésekről, amit ezen a linken visszahallgathattok.
 
Az Orbán János Dénes vezette íróakadémia 2016-os létrejötte és 150 milliós állami támogatása az egyik legnagyobb vitát váltotta ki a kortárs magyar irodalom résztvevői között az elmúlt évben. 2017-ben 400 millióból gazdálkodhatnak. Részletek és kapcsolódó előzmények a DRÓTon.
 
Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a magunk szerény módján, 400 Ft adománnyal szeretnénk hozzájárulni a KMTG íróakadémiájának működéséhez, remélve, hogy ez a támogatás is cél szerint fog hasznosulni, vagy valamely módon hozzájárul a KMTG vezetősége és mentorainak fáradságos munkájához. Az adományt a JAK a mai napon átutalta a KMTG bankszámlájára. - írják a JAK közleményében. A teljes közleményt és az előzményeket itt olvashatjátok a DRÓTon.
 
...mert ha ez így megy tovább, akkor a magyar irodalom, amelyben egyre inkább magányos emberek vannak társak és közösség nélkül, ellehetetlenül. – Pion Istvánnal beszélgettünk a „Kezdjük el kicsiben! – demonstráció a kortárs magyar irodalomért” demonstráció szervezőjével és a petíció kezdeményezőjével.
21
A résztvevő mentorok vállalják, hogy egy évig ingyen követik egy fiatal tehetség irodalmi munkáját, és – közös megállapodás alapján – rendszeres szakmai konzultációval segítik további fejlődését. A leendő mentorált – híven Ijjas Tamás eredeti felhívásához – 17 és 30 közötti, kötettel nem rendelkező pályakezdő, akinek pályázati anyagát (10 oldalnyi verset vagy szépprózát) 2017. január 31-ig kell eljuttatnia az általa kiválasztott mentornak. A mentorok február 8-án közlik döntésüket a pályázókkal.

 

  • Demeter Szilárd
  • KMTG
  • Előretolt Helyőrség
  • Szabadság?