Mr.Sale

 

 

Címlapos Friss

1956 forradalmának és szabadságharcának megkérdőjelezésről - Pomogáts Béla

Nehezen tudom elképzelni, hogy Horkay Hörcher Ferenc, akit én természetesen becsülök (volt vele több találkozásom is), olyan otrombaságokat állítson, mint amelyekkel most találkoztam Gömöri György sok évtizedes barátom Londonból érkezett írásában. - Pomogáts Béla, neves irodalomtörténész küldte el levelét a DRÓTnak.
 

 
Úgy gondolom, hogy 
ötvenhatos ügyekben van némi illetékességem:
 
akkor voltam egyetemi hallgató, beválasztottak az egyetemista diákszervezet (MEFESZ) országos elnökségébe, utóbb félévet töltöttem internálótáborban, nem amiatt, amit csináltam, hanem amiatt, amit nem akartam csinálni. Tudniillik elutasítottam azt, hogy a rendőrség bizalmi embere legyek. 1956 és mindenki és mindaz, ami ezzel összefügg - tehát Nagy Imre, Bibó István, Donáth Ferenc és mások személyétől a névtelen Corvin-közi felkelőkig - számomra a magyar történelem megszentelt emlékeit és emlékezetes hőseit jelentik.
 
Itt említem meg, hogy eddig nyolc könyvem jelent meg 1956-ról, most várom a kilencediket.
 
Hogy tájékoztatást adjak, ide írom a címeket is. Számadás az ünnepről (Írások az ötvenhatos forradalom félévszázados évfordulójára), 2007, Ötvenhat (Ötvenhat írás ötvenhatról és utóéletéről), 2006, Ötvenhat csillaga (Emlékezések és tanulmányok) 2006, 1956, egyetemisták a forradalomban, 2006, Szembenézni a történelemmel, 2006, Irodalom a forradalomban, 2008, Irodalom és politika, 1956 (Literatura különszáma), 1989, 1956 - Magyar írók novellái, 2006.
 
Számomra és, gondolom, a magyar nép számára 1956 emléke a nemzet történelmének magaslati pontját jelenti
 
- akár Szent István megkoronázása, Rákóczi Ferenc szabadságharca vagy 1848-1849. Szomorúnak tartom, hogy történelmünk éppen olyan eseményei után írnak kérdőjelet, amelyekre büszkék lehetnénk, amelyek miatt Európa bennünket becsül.
 
1956 forradalmának és szabadságharcának megkérdőjelezése ezért, nemzeti és történelmi tekintetben egyaránt, önveszélyes dolog.
 
Mintha valaki a honfoglalást, Szent István országalapítását, a török ellenes harcokat, II. Rákóczi Ferenc vagy Kossuth Lajos történelmi küzdelmeit, személyiségét és szerepét kérdőjelezné meg. Úgy gondolom, itt lenne az ideje annak, hogy egy felelős történelmi vita tisztázza az ötvenhatos forradalom kapcsán újabban felmerült kérdéseket.
 
Üdvözlettel.

Pomogáts Béla


ELŐZMÉNYEK
 
Konzervatív magyar ellenforradalmár tartott előadást 1848-ról Londonban. De szóba került 1956 októbere is és megtudtuk tőle: ez sem volt forradalom! Hát akkor mi volt? Azonnal jött a válasz: ellenforradalom. Gömöri György írása Londonból.
 
A DRÓT megkereste az előadást tartó történészt és megkérdezte az üggyel kapcsolatban. Horkay-Hörcher Ferenc válaszait itt olvashatják:

'56 ellenforradalom volt, de nem abban az értelemben... 

'56 ellenforradalom volt, de nem abban az értelemben, ahogy a kommunisták használták a szót... és Kossuthot ma populistának tartanánk... - vallja Horkay Hörcher Ferenc, akit megkerestünk londoni előadása kapcsán.


1956/2016
 
Hamvas, amikor azt mondja, hogy nem lehet semmit sem hárítani, az annyit jelent, hogy nem lehet semmit sem hárítani. Amikor azt mondja, hogy lealjasodás volt, akkor az azt jelenteni, hogy lealjasodás volt. Ilyen egyszerű ez. És amikor arra utal, hogy a magyarok még egy győztes forradalmat is képesek lettek volna elrontani, akkor az azt jelenti, amit mond, gondoljunk csak arra, hogy miben élünk most, 2016-ban? És erről nem tehet senki más, csak mi. - Weiner Sennyey Tibor Hamvas és 1956 című beszéde elhangzott a Hamvas Béla emléknapon, 2016. november 12-én, a szentendrei Városháza dísztermében, és most a DRÓTon teljes egészében olvashatjátok és nézhetitek meg videónkon. 
 
Nagyobb önismeretet! - ajánlotta 2016 magyarjainak Gömöri György irodalomtörténész, költő, műfordító, egyetemi tanár, aki nem csak a jelenről, de az 1956-os forradalom idején megélt élményeiről is beszélt kameránk előtt. 
 
Igen ritka és értékes rendezvényen vehetett részt az, aki elment a Petőfi Irodalmi Múzeum által rendezett Dávid Gyula-estre. Tele volt a Vörös Terem, de minden bizonnyal egy jóval nagyobb terem is tele lett volna, joggal. A 88 (!) éves szerző könyvét aznap mutatta be Pécsi Györgyi irodalomkritikus, szerkesztő. Dávid Gyula műve bár „hivatalosan” az erdélyi eseményekről szól, mégis sokkal több ennél.
 
Hogy mi történik ma itt, azt tudjuk. Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a művészet, a társadalom, a tudomány, a politika elárulta. Minek árulta el? - Tényleg semmi sem történt?
 
„A jelenlegi kormányzatot egyáltalán nem érdekli 1956. A jelenlegi miniszterelnök 1963-ban, a Kádár-rendszer terrorjának enyhülése idején született, apja annak a pártnak volt oszlopos tagja, amelyik százakat végeztetett ki 1956 és 1962 között...” - Gömöri György költő, író, 1956-os forradalmár és volt cambridge-i tanár Londonból küldött írását olvashatjátok a forradalom leverésének 59-dik évfordulóján a DRÓTon.

„Pesten vér folyik! Nagy Imre újra miniszterelnök! De későn."

Az 56-os események egy szegedi tanár naplójából

„Pesten vér folyik! Nagy Imre újra miniszterelnök! De későn." - Különleges, eddig sehol nem közölt dokumentumot adunk közre a nemzeti ünnep alkalmából a DRÓTon. Egy szegedi tanár naplóját, amelyet soha, sehol eddig nem olvashattak.  - Megjelent 2015. október 23-án a DRÓTon. 

Weiner Sennyey Tibor: 1956

„Talán csak szerelmes lett belé a lövedék, / mint a kő alatti földbe a balsors." 

Örök hála és dicsőség a szovjet hősöknek, akik az 1956 októberi ellenforradalomban életüket áldozták a magyar nép szabadságáért.
 

 

  • Horkay Hörcher Ferenc
  • 1956
  • Gömöri György
  • forradalom
  • ellenforradalom
  • Szabadság?